Ahogy jön föl az MSZP, mint sz@r a hányásban (copyright Magyar Narancs), komolyan latolgatják a polipológok, hogy most akkor mi wan, baloldalt meg makkal álmodnak, jobboldalt tovább szövik a tündérmesét, pedig.

Nemcsak azért nincs mitől félnie a jobbszárnynak, mert a balogokat olyan arcok vezetik, mint Mesterházy úr, akinek a tekintetéből annyi karizma sugárzik, mint két, egy tányéron egymás mellé tett mákszemből, vagy mert  ott van Gyurcsány úr, aki a baloldali összefogás lehetetlenségének tuti garanciája, nem.  

Ez is bibi, de az igazi bibit a választókispolgár jogos tömegérzelmei jelentik.

Hogy ugyanis a ballib (nyilasul, azaz aljasul: szocionista) entitás megkapta a történelmi lehetőséget a társadalomtól az elmúltnyócévvel, és a választó számára bebizonyosodott, hogy ennyi. Ennyit tudnak. Az SzDSz, ez a kis kék farok nem tudta csóválni a nagy vörös kutyát, mely a nagy ellátórendszerek reformját maga akadályozta meg (persze a destruktív, felelőtlen jobber ellenzék lelkes aknamunkájának súlyát sem kell lebecsülni a társadalom lezüllesztésében, de ezt most hagyjuk. Ld. A falusi focista fél-t). Ismétlem: a széles választói tömegek előtt bebizonyosodott, hogy a balliberális elit képtelen az állam hatékony üzemeltetésére, megreformálására és modernizálására, hogy nem lehet támaszkodni rájuk, bízni bennük, mert ennyire képesek. Mármost ilyenkor jön a jobb, aki lám, a bennünk rejlő hozzá nem értés és provincializmus, gyávaság és gyűlölet kifejeződéseként ugyancsak képtelen modernizálni a mai magyar társadalmat, mely ez újabb rossz kormányzás okán rég látott tempóban csúszik a balkáninak nevezett, merőben nem polgári és európai társadalmak felé.

Volt már ilyen, nagyban, és hangsúlyozzuk, nem nácizni fogunk, mert a mi kis falusi focistáink nem nácik, csak ilyen kis vesztbalkáni kiskakasok. A példánk arról szól, mi van akkor, amikor egy társadalom végzetesen csalódik a saját baloldali elitjében. A nagy háború első félideje (mert az egy háború volt két felvonásban) után Németországban a választók a szocdemeknek adták a hatalmat, amely szocdemek vezetői aztán elárulták a saját hatalmas szocdem munkásosztályukat és saját kezűleg verték le őket. A választó átélhette, hogy a baloldali elit cserben hagyja, és az amúgy is frusztrált tömegember megtalálta magának azt a vezetőt, aki maga volt a frusztráció, akiben megjelent, testet öltött az örök bukás, mint egy eszme egy görög istenben, csak sajnos Wolf bácsi (ahogy neveztette magát) nem egy görög isten volt, hanem egy dél-bajor fodrászsegéd, a történet folytatása ismert.

Egy szó, mint száz: a honi bal az elmúltnyócévvel történelmileg, hosszú távra diszkreditálódott, a jobb most igazolja nap mint nap, hogy alkalmatlan a mai magyar társadalom vezetésére, a liberális européereknek nincs meg a kritikus tömege, ezért tekintve a tekintendőket, a minden eddigit alulmúlóan alacsony választási részvétel melletti legvalószínűbb szcenáriónak egy jobb-szélsőjobb koalíciót tartunk, annak minden ízléses megnyilvánulásával együtt, de hát ilyesmi is volt már errefelé.